„A nappali falán egykor egy egész kis galéria élt. Napocskák, pálcikaemberek, szívek, házikók – mind-mind zsírkrétával, filctollal, apró kezek rajzolták tele.
A legelső rajzot még a legnagyobb unokám készítette. Azt mondta, zöld kutyát rajzol. Én azt hittem, ló. De ő nevetve kijavított:
– Papa, ez kutya. Csak kicsit másmilyen.
Aztán jöttek a többiek is. Mindig hozzátettek valamit: egy szívet, egy fát, egy egészen apró házikót.
A fal évek alatt megtelt. Olyan lett, mint egy családi térkép, amit csak mi tudtunk olvasni.
Voltak, akik azt mondták: le kéne már festeni.
De én mindig csak legyintettem:
– Majd egyszer. Ezek a rajzok most fontosabbak, mint a festék.
Mikor vendégek jöttek, anyukám csak nevetett:
– Nálunk ilyen a fal. Emlékekből van, nem vakolatból.
Most, hogy már idősebb vagyok, egyedül maradtam ebben a házban. A fal még mindig ott van. Csak most már ritkábban nézem. De ha mégis odaállok, minden egyes vonal mögött hallom a gyereknevetést, látom a régi délutánokat, érzem a zsírkréta illatát.
És mindig azt mondom magamban:
– Amíg ez a ház az enyém, addig ez a fal is az enyém marad.”
A Korona Életjáradék Program segít, hogy azok az idősek, akik a múltjukat nem csak emlékekben, hanem a falaikban őrzik, tovább élhessenek ott, ahol a történeteik születtek.
Nem kell eladni a múltat, ha abból élni is lehet.
#KoronaTörténetek #TiszteletBiztonságTámogatás #KoronaÉletjáradék #EmlékekOtthona
