„Biztonság nélkül nem lehet élni” – 5 idős ember meséli el, miért választotta az életjáradékot

Akik újra megtalálták a nyugalmat

A magyar nyugdíjasok jelentős része napi szinten küzd a kiszámíthatatlansággal: az emelkedő rezsi, a drága gyógyszerek és a hosszú egészségügyi várólisták olyan terhet jelentenek, amelyet sokan már nem bírnak egyedül.

Öt különböző élethelyzetben lévő nyugdíjas partnerünket kerestünk fel, hogy megkérdezzük őket:
Miért döntöttek az életjáradék mellett?
És ami talán még fontosabb:
Mit változtatott meg az életükben?

A beszélgetések sokszor megnevettettek, máskor pedig megállt bennünk a szó.

„Az első hónap után sírtam… de most először a megkönnyebbüléstől” – Ilona, 73

Ilona egy pici, rendezett lakásban fogadott bennünket. A falon régi családi fotók, minden szoba sarkában egy-egy virág.

– Miért érezte úgy, hogy változtatnia kell? – kérdezzük.
Ilona lassan sóhajtott.

– Tudják, én mindig takarékosan éltem, de amikor már a gyógyszerek és a rezsi között kell mérlegelni… akkor az ember összetör. Nem akartam senkinek szólni. A gyerekeimnek sem.

– Milyen érzés volt, amikor megkapta az első életjáradékát?

– Leültem a konyhába, néztem a papírt… és sírtam. Végre nem félelemből, hanem megkönnyebbüléstől.

Most újra jár fodrászhoz, havonta elmegy egy nyugdíjas klubba, és a hűtője sosem üres.

„A férjem beteg lett, és választanom kellett… de nem lehet így dönteni egy életről” – Erzsike, 68

Erzsike és férje kézen fogva ültek le velünk szemben. A férfi csendes, csak időnként bólintott, de minden szavát figyelte a feleségének.

– Mi volt a fordulópont?
– Az, amikor már nem tudtam kifizetni egyszerre a gyógyszereit és a számlákat – mondta Erzsike elcsukló hangon. – Az ember ilyet nem mond ki hangosan… de ott voltam, hogy választanom kell. És hogy választanának Önök egy szeretett ember egészsége és a villany számla között?

A havi életjáradékkal végre levegőhöz jutottak.
Most a férj rendszeresen jár magánszűrésre, a diétás ételek sem jelentenek gondot.

– Nem csoda történt – teszi hozzá Erzsike. – Csak visszakaptuk az életünket!

„A gyerekeimmel nem vagyunk jóban… de nem akarom, hogy szánjanak” – Béla, 79

Béla egy régi, fekete-fehér televízió tetején tart egy családi képet. A fénykép sarkai már felpöndörödtek. Arra kértük, meséljen róla.

– Ritkán beszélünk – mondja halkan. – De már egyikünk sem tudja, hol romlott el a kapcsolatunk.

A szívéhez nőtt házat nem akarta eladni, de a fenntartása évről évre nehezebb volt.

– Tudtam, hogy nem mehetek oda a gyerekeimhez pénzt kérni. Nem vagyok már fiatal, de a büszkeség nem évül el.

Béla az életjáradékból rendszeresen fogad takarítót, néha elmegy a piacra „mert ott még beszélget az ember”, és minden hónapban félretesz nem is keveset.

– Azt akartam, hogy legyen választásom. Most van.

„Amikor a doktor azt mondta, hogy három hónap a várólista, elsírtam magam” – Margit, 72

Margit fiatalos, energikus nő. Az asztalon gyógynövényteák, mellette egy csokor virág, amit a barátnője hozott neki.

– Miért döntött a magánegészségügy mellett?
– Mert nem volt időm várni – mondja határozottan. – Egy olyan diagnózist kaptam, amivel vigyázni kell. Nem akartam három hónapig bizonytalanságban lenni.

Az életjáradéknak köszönhetően most már magánszakorvoshoz jár, és ugyanaz az a számára kedves orvos követi végig.

– Azt vettem észre, hogy nyugodtabb lettem. Nem rohanok, nem aggódom. Fizetem a vizsgálatokat, és kész. Ez az igazi szabadság.

„Nem akarok teher lenni. Csak élni akarok még egy kicsit szabadabban.” – Karcsi, 75

Karcsi nevetve hozott ki két csésze kávét. Mesélte, hogy imádja az unokáit, de nem akarja, hogy a gyerekei pénzügyileg támogassák.

– Mi volt a fő motiváció?
– Az, hogy legyen pénzem élni. Nem luxusra… csak néha egy étterem, egy kirándulás. Tudja, élményekre.

Azt mondja, az életjáradék óta újra megengedi magának az apró örömöket:
egy Balaton-parti lángost, egy színházjegyet, vagy hogy elvigye az unokákat a kedvenc fagyizójába.

– Én már nem akarok sokat – mondja. – Csak azt, hogy szépen teljen ez az időszak. Most végre így van.

Mi a közös az öt történetben?

Ahogy egyikük fogalmazott:

„Biztonság nélkül nem lehet élni. Akkor sem, amikor fiatal az ember, és főleg nem akkor, amikor idős.”

A Korona Életjáradék Program nem csodát ígér, hanem kiszámíthatóságot, önállóságot és méltóságot.
Ahol eddig bizonytalanság volt, ott rendszeresség lesz.
Ahol félelem volt, ott nyugalom.
Ahol lemondás volt, ott lehetőség.

És talán ez mindennél többet ér.

Korona Életjáradék Program