„Évtizedeken át minden este ugyanúgy zajlott nálunk.
Ő a baloldali ülőrészt választotta, én mindig a jobbra ültem. Nem beszéltük meg, soha nem cseréltünk helyet – valahogy így alakult.
Az lett az ő oldala. Az övé.
Kezdetben még kis képernyős, fekete-fehér tévét néztünk. Aztán színes lett, majd lapos, nagy, modern – de a kanapé maradt. És a szokásaink is.
Ő szeretett takaróba bújni, volt egy puha, aprómintás párnája is. Mindig úgy igazította be, mintha egy szertartás lenne.
Esténként néztünk valamit, néha beszélgettünk, néha csak csendben voltunk.
Néha vitatkoztunk is, de mindig ott kötöttünk ki – egymás mellett, ezen a kanapén.
Aztán egy nap már csak én ültem le.
Nem szólt senki, nem volt vita, nem volt nevetés.
De a párna ott maradt. És én nem tettem arrébb. Nem tudtam.
Tudom, furcsa. Hiszen egy párna csak egy párna.
De számomra ő van benne. A kézmozdulatai, a mosolya, a szokása, ahogy mindig megigazította.
Mintha egy része még itt maradt volna.
Soha nem gondoltam arra, hogy elköltözzek.
Itt érzem őt a legközelebb. Ez a ház, ez a kanapé, ez az oldala – mind őt őrzi.”
A Korona Életjáradék Program segít, hogy azok az idősek, akik már csak emlékeikkel élnek együtt, akkor is saját otthonukban maradhassanak, ha már egyedül ülnek a kanapén.
Mert vannak helyek, ahová a szeretet köt – nem csak az emberek.
👉 koronaeletjaradek.hu
#KoronaTörténetek #TiszteletBiztonságTámogatás #KoronaÉletjáradék #EmlékekOtthona #SzeretetÉsOtthon
