„Az ember nem gondolná, hogy egy poros padláson megtalálhatja a szívét.
Pedig velem pontosan ez történt.
A házunkat 1971-ben építettük Bélával. Fiatalok voltunk, lelkesek, tele reményekkel. A falakat mi meszeltük, a deszkákat mi csiszoltuk. Minden téglában ott volt egy nevetésünk vagy egy kis vita.
Nem volt sok pénzünk, de ott voltunk egymásnak.
A padlásra akkoriban sok mindent felpakoltunk. Régi bőröndök, újságpapíros dobozok, maradék szőnyegdarabok. Azóta is alig nyúltam hozzájuk.
Most, hogy már egyedül vagyok, gondoltam, kipakolok kicsit.
A gerenda alatt, egy lapos doboz alá ékelve, ott volt egy halványsárga boríték.
Furcsán ismerős volt az írás. Kézbe vettem – és akkor már tudtam: Béla.
„Drága Julim!
Ha te is így érzel, kérlek, írj vissza. A posta még nem késik, de a szívem már igen.
Szeretettel: Bélád.”
Egy egész köteg levél volt ott. A mi titkos szerelmes leveleink. Akkoriban még nem laktunk együtt – ő a ház telkén dolgozott, én a városban éltem. Minden nap írtunk egymásnak. És valahogy ezek a levelek akkor felkerültek a padlásra. Elfeledtük őket. Vagy talán csak elrejtettük őket az idő elől.
Most, hogy megtaláltam őket, leültem a padlás szélére, és csak olvastam. Néha sírtam, néha nevettem.
Ezt a házat együtt építettük. A szerelemünk is be van falazva valahol – csak nem szó szerint.”
A Korona Életjáradék Program nemcsak anyagi biztonságot ad – hanem lehetőséget is arra, hogy azok, akik már csak az emlékeikkel élnek, továbbra is ott maradhassanak, ahol ezek az emlékek születtek.
Mert van, amit nem szabad elvinni innen.
#KoronaTörténetek #KoronaÉletjáradék #SzeretetÉsBiztonság #TiszteletIdőskorban #EmlékekOtthona
